A héten az Újpest ellen folytatja az U17

Szerdán idegenben jöhet az első menet, majd szombaton a Szojka Stadionban következhet a visszavágó.

Mint ismert, U17-es csapatunk remek sikert könyvelhetett el az előző hétvégén: a korábban az országos kiemelt Közép-Kelet régióban már aranyérmet gyűjtő srácok amolyan a következő idénybeli másodosztályú indulással kapcsolatos rájátszás keretein belül, öt-négyes összesítéssel kerekedtek felül a korábban a Közép "B" elnevezésű csoportban diadalmaskodó ESMTK gárdáján.

Itt azonban még nincsen vége, a következő napokban jöhet a az újabb erőpróba: a második selejtezőkörben a Közép "A" divízióban révbe érő Újpesttel mérhetik össze tudásukat fiataljaink. Roppant nehéz találkozóknak néznek elébe a szerda idegenbe hivatalos, majd szombaton a lila-fehéreket a Szojka Stadionban vendégül látó tizenhét éveseink, egy rendkívül jól összerakott társaságon át vezethet a mieink útja a második vonalba.

19224875_1384221015002883_8960885259033734437_n.jpg

Az elmúlt fordulóban a Debrecent tizenhárom-nullás összesítéssel búcsúztató IV. kerületiek huszonegy győzelem mellett három döntetlent és két remit könyvelhettek el az előző pontvadászatban, kilencvenegy szerzett góljuk mellé huszonöt beszedett találat társul, legeredményesebb játékosuk az a Németh Árpád, aki tizenkilenc alkalommal rezgette meg a hálót a legutóbbi évad során.

Ahogy már említettük, és az imént kivesézett statisztikákból szintén kivehető, kemény erőpróbák előtt áll csapatunk, ettől függetlenül, bízzunk benne, kitart Romhányi Tamás fiainak lendülete, és a lehető legjobban lesznek majd képesek kijönni ebből a párharcból is.

A friss szép siker okán megszólaltattuk klubunk tulajdonosát, Ferenczi Bélát, aki az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk- Szeretném megköszönni azoknak az embereknek, id. Répás Béla bácsinak, Szabó Tamásnak, Palaticzky Szabolcsnak, illetve Romhányi Tamásnak a tevékenységét, akik az évek során foglalkoztak a gyerekekkel, és hozzájárultak ehhez a szép eredményhez, ez egy közös érdem, az elvégzett munka gyümölcse, nagy köszönet nekik érte! Az aktualitás miatt, szeretnék kitérni a Balassagyarmat osztályozóra is. Nagyon örültünk volna, ha felkerül a BSE, mert legalább lettek volna helyi rangadók, mely mérkőzéseken biztosan sok néző lett volna. Azt üzenem nekik, nem szabad feladni, mert ha még egy-két évig együtt lesz a csapatuk, akkor azután könnyebben felkerülhetnek az NB III-ba, aztán egy jó harmadosztályú csapat is válhat belőlük!

Rájátszás a másodosztályba kerülésért, 1. mérkőzés, 2017. június 21. (szerda), 17.00:

Újpest FC-Somos SE

Helyszín: Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentrum.

Rájátszás a másodosztályba kerülésért, 2. mérkőzés, 2017. június 24. (szombat), 17.00:

Somos SE-Újpest FC

Helyszín: Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion.


Írjon nekünk